Bársony Béla 1946-ban született Bélapátfalván, szülei harmadik gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait 1952-1960 között Bélapátfalván végezte. Középiskolai tanulmányait Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte, majd Miskolcon folytatta és a Zalka Máté Gépipari Technikumban végzett 1965-ben.
1965-70 között a Nehézipari Műszaki Egyetem (Miskolc) folytatta tanulmányait, ahol gépészmérnöki oklevelet szerzett. Egyetem után a Mátraaljai Szénbányáknál dolgozott, majd 1973-ban házasságkötésekor helyezkedett el a Cement és Mészművek Bélapátfalvai Gyárában, ahol kezdetben termelési, majd beruházási, műszaki fejlesztési területen dolgozott, aminek kapcsán számos műszaki dokumentáció megismerésére nyílt lehetősége. Munkájához kapcsolódóan felsőfokú terv-beruházói, majd 1979-81 között folytatott tanulmányok során a Veszprémi Vegyipari Egyetemen cement-, és mészipari szakmérnöki oklevelet szerzett. Az időközben privatizálódott, többször is névváltoztatott cementgyárnak 2003 évi nyugdíjazásáig volt munkavállalója, osztályvezetői beosztásban.
Helyi, helytörténeti érdeklődése és kutatása hosszú múltra tekint vissza, de legaktívabban az utóbbi 15 évben foglalkozott vele. Számos múzeumban (Néprajzi Múzeum, Vármúzeum Eger, Magyar Nemzeti Múzeum) kutatta a Bélapátfalva múltjával kapcsolatos fotókat, írásos anyagokat. Rendszeresen végez az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban, az Érseki Levéltárban, valamint a Heves Megyei Levéltárban kutatásokat.
Több újságban is megjelentek a helytörténeti kutatásokról szóló írásai, a Heves Megyei Hírlapban két alkalommal is készült bemutató anyaga a régi helyi fotókról, képeslapokról.
2015-ben kiadták a Bélapátfalvai búcsújárás történetét bemutató könyvét.
Alapító tagja a Bélapátfalvai Városvédő Egyesületnek, amely 2010-ben a cementgyártás elindulásának 100. évfordulóján emléktáblát avatott. Szívesen tart ismeretátadó beszélgetéseket, előadásokat, szívügyének tekinti a település múltjának, értékeinek megismertetését minden korosztály számára.
Számos hazai felsőoktatási intézménnyel létesített kapcsolatot, könyvtáraknak, tanszékeknek küldött helyi, - elsősorban a cementgyártás múltjával - kapcsolatos anyagokat, de egyes múzeumok Bélapátfalvával kapcsolatos gyűjteményeinek gyarapításához is hozzájárult.

Képek:

Polgármesteri köszöntő

Bélapátfalva Város polgármestereként tisztelettel köszöntöm!

A következő oldalakon sok hasznos és fontos információt találhat településünkről, mely Magyarország egy csodálatos táján, a Bükk-hegység lábánál található. Bővebben...

 

KEHOP-2.2.1-15-2016-00093

© 2024 Bélapátfalva Város Önkormányzata
Minden jog fenntartva.
Adatvédelem