A Bélkő-hegy és élővilága

A Béli medencéből kiemelkedő mésztömeg a Bükk hegység egyik legjelentősebb pontja, az úgynevezett „kövek vonulatának” indító tagja.
A Bélkő - hegy fehér mészkősziklái százmillió évvel ezelőtt emelkedtek ki az eltűnő őstengerből.
A hegy szolgáltatta a bélapátfalvai cementgyár számára a cementgyártáshoz szükséges alapanyagot, a bányászatnak köszöntheti a mai, lépcsőzetes sziklás arculatát. „A homlokát ráncoló hegy”- ahogy Szabó Magda írónő ittjártakor fogalmazott - a település egész hangulatát meghatározza.
A ciszterci apátságtól indulva, a kanyargós szerpentinen – tanösvényen - haladva jutunk el a 816 m magasan fekvő kilátóhoz. Az 5 km hosszú, 7 állomásra felfűzött tanösvény bejárásához, az ismertető táblák megtekintéséhez 2-3 óra szükséges. A tanösvény a Bél-kő környékének kultúrtörténetét, a hegy földtani felépítését, növénytársulásait és a sziklagyepek védett növény - és állatvilágát bemutató komplex-típusú tanösvény.
A tanösvény állomásai:

1. Ciszterci apátság
2. Bükkerdő
3. János-hegy
4. Vasbánya-oldal
5. Pala-bánya
6. Szász-bérc
7. A Bél-kő csúcsa

A hegy tetejére érve páratlan látvány - Magyarország egyik legszebb panorámája - tárul elénk, tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni. A bányaterület, mint holdbéli táj mutatja magát - olyan érzés fog el bennünket a különleges sziklák között, mintha nem is a saját bolygónkon lennénk.
Innen a sárga háromszög jelzésű turistaúton lehet tovább kirándulni a Bükk-fennsíkra, Szilvásváradra, Felsőtárkányba, Szarvaskőre vagy vissza Bélapátfalvára. A magasba törő, éles peremű, változatos formájú és színű sziklák tövében védett növények élnek. 3 fokozottan védett, 35 védett és 14 lokális értékű növényfaj található meg a hegy lejtőin.
Hazánkban egyedül itt található meg a fokozottan védett szirti pereszlény, és az országosan csak két másik helyszínről ismert, fokozottan védett korai szegfű és a magyarföldi husáng.
A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló Bél-kő gerincén két növényföldrajzi körzet - a Délnyugati-Bükk és az Északi-Bükk - határa húzódik. Ennek megfelelően mindkét növényföldrajzi tartomány jellemző növényfajai megtalálhatók a mészkősziklán.
A párnalávából felépülő Szász-bércen szilikát sziklagyep látható.
A Bél-kő zonális erdőtársulásai közül a középhegységi, vagy szubmontán bükkös érdemel emlitést, mely a sziklakibukkanásos magasabb térszínek alatt önálló tömböket alkot. A tipikus állományokban megtaláljuk a névadó egyvirágú gyöngyperjét, a szagos mügét, a bükksást és az enyhén kilúgozott talajt jelző erdei madársóskát. A lombkoronaszintben helyenként egyeduralkodó bükk mellett – részben a folyamatos erdészeti beavatkozások eredményeként - csak elvétve fordul elő más fafaj, mint például a korai- es hegyi juhar, a magas kőris és a hegyi szil. A sziklai bükkösök állományai az északi kitettségű meredek sziklaéleken fordulnak
elő és számos értékes növényfajt őriznek: pl. a bennszülött (endemikus) magyar nyúlfarkfüvet, a hármaslevelű macskagyökeret, a bérei rózsát és a tarka nádtippant.
Láthatunk a hegyen havasi, alhavasi fajokat - mint pl. a havasi ikravirág, a havasi iszalag, a korai szegfű, a hármaslevelű macskagyökér, a buglyos kőtörőfű, továbbá találkozhatunk szubmediterrán növényfajokkal is - mint pl. a cserszömörce, a gérbics, a völgycsillag, a tarka imola, vagy a borzas vértő.
A hegy zoológiai értékeihez tartozik többek között a türkiz boglárka, több védett hüllőfaj, mint a lábatlan gyík, az erdei sikló vagy a rézsikló. A madarak közül a legjellegzetesebb faj a bajszos sármány, a feketeharkály, vagy a fokozottan védett, alkalmanként előforduló fehérhátú harkály. A Bél-kőn található földalatti üregek, bányavágatok ideális élőhelyei több denevérfajnak.
Ritkán pillanthatjuk meg,de gyakrabban hallhatjuk a hamvas küllő folyamatosan lassuló „panaszos" füttysorát, vagy a fekete harkály éles nászhangját.
Faodvakban, ritkán sziklarepedésekben fészkelnek a cinegék, légykapók és a csúszka. Árnyas, nedves élőhelyeken főleg eső után bukkanhatunk nagy termetű barna békákra, a gyepi békára, a kisebb erdei békára, a lomha mozgású barna varangyra és a jellegzetes sárga-fekete mintázatú foltos szalamandrára.
A Bél-kő déli, meleg sziklagyepeiben és molyhostölgyes erdőszegélyeiben nyíló szurokfüveken él az égszínkék hangyaboglárka. A meleg sziklagyepek, kőtörmelékes, varjúhájakkal borított területek jellegzetes kis boglárkalepkéje a kisszemes csinosboglárka.
A hegy sziklás élőhelyei több madárfajnak is otthont adnak. Leggyakoribb közülük a lakott területeken is megfigyelhető házi rozsdafarkú. Szintén a gyér növényzetű helyeket kedveli a feltűnő, fekete-fehér színezetű hantmadár és a barázdabillegető. A karsztbokor-erdők tisztásainak jellegzetes, ritka madara az elegáns bajszos sármány, mely fészkét fűcsomók alá rejti és hernyókkal, egyenesszárnyúakkal eteti fiókáit.
A Bél-kő tanösvény állomásait bejárva megismerhető a hegy páratlanul gazdag élővilága – a csúcsra felérve pedig a túrázó jutalma a csodálatos panoráma is.

Képek: