A Gilitka - vagy Szent Anna - kápolna egy műemléki védelem alá tartozó római katolikus kápolna, mely a Gilitka - patak völgyében található, a Bélapátfalva és Szarvaskő közötti Országos Kéktúra útvonal mentén.
A völgy nevét II. Kilit egri püspökről kapta - a Gilitka szó ennek becéző, népies változata. A kegyhely az Egri Főegyházmegyéhez tartozik.
A kápolnát Androvics Miklós egri szemináriumi rektor építette 1750-ben, ott, ahol a legenda szerint Szent Anna megjelent. A kápolna lesarkított négyzet alaprajzú, egyterű, manzárdtetős, csehboltozattal fedett belső térrel, falpillérekben szoborfülkékkel díszített.
Berendezése ácsolt oltármenza.
Szűz Mária édesanyjának, Szent Annának a tiszteletére szentelték fel, aki a bányászok, hajósok, anyák és szülő anyák védőszentje. A keresztény egyház szerinti ünnepe július 26-án van, ami a szent feltételezett halálának napja. Szent Anna megsegíti a benne bízó asszonyokat, gyermekáldással és könnyű szüléssel - de a helyes gyermeknevelés védőszentje is.
A kápolna népszerű búcsújáró helyként szolgált, a hívők - helyiek és a környékbeli településekről érkezők egyaránt - Szent Anna napján búcsúi körmenettel zarándokoltak ide, egészen a II. világháborúig, amikor is a kápolna súlyosan megsérült. Az ezt következő évtizedekben sokat romlott az épület állapota, és a búcsújárások is elmaradtak egy időre.
2004-ben kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok, Seregély István egri érsek hozzájárulásával. A felújítást Csuhány Béla, okleveles építészmérnök kezdeményezte és az ő irányítása alatt történtek a munkálatok, ennek köszönhetjük a kápolna jelenlegi letisztult hófehér megjelenését.
A helyreállítás után a kápolnát újra felszentelték 2007. június 29-én, a Szent Anna búcsú alkalmával. Azóta újra a zarándokok rendelkezésére áll a kegyhely, és minden évben megtartják a búcsúi szentmiséjét, emellett a turisták körében is egyre népszerűbbé vált, mint kedvelt kirándulási uticél.
Képek: