.

belko-950x200.jpg

Hirdetmény - a Bélapátfalvai Százszorszép Óvodába történő beíratkozásról

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2017/2018. nevelési évre történő óvodai beírtakozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2017. május 1011-12. (szerda, csütörtök, péntek) 8.00-tól 16.00 óráig

Helye: Bélapáfalvai Százszorszép Óvoda Bélapáfalva, Táncsics M. u. 4.

Az óvodai beiratkozáskor szükséges bemutatni:

·         a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt,

·         a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,

·         nem magyar állampolgár kiskorú esetén annak igazolását, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi  CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermekeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. A kötelező óvodába járás tehát azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2014. augusztus 31-ig születtek és 2017. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket.

A szülő kérelmére a fenntartó részéről a jegyző- az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével – a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakozása, sajátos helyzete indokolja.

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247.§ a) pontja alapján szabálysértést követ el.

Az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek szülője, amennyiben a gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti , köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, enne hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol a szülője dolgozik. Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő 21 munkanapon belül írásban- felvételt megtagadó döntésről határozat formájában- értesíti a szülőket postai vagy nyilatkozata alapján, elektronikus úton.

A felvételi kérelem elutasítása esetén az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül a szülő a Bélapátfalvai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének címzett, de a Bélapátfalvai Százszorszép Óvodához beadott egyéni érdeksérelemre hivatkozó jogorvoslati kérelmet nyújthat be. Az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.

A Bélapátfalvai Százszorszép Óvoda gondoskodik a többi  gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai neveléséről is.

A településen nem működik nemzetiségi, illetve nemzetiségi nyelven is nevelő óvoda.

A Bélapátfalvai Százszorszép Óvoda felvételi körzete: Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél települések teljes közigazgatási területe.

            Fehér Lászlóné

                        címzetes főjegyző